Csukás István, minden idők legnagyobb magyar mesemondója, Kossuth-díjas költőnk, írónk meséin generációk nőttek fel, úgy tudott szólni a gyerekekhez, mint kevesen a világon. Utolsó színpadi művét Szikora János felkérésére a Vörösmarty Színház számára írta, és gyermeki örömmel várta a karácsonyra tervezett bemutatót.

A történet a gyerekkor csodálatos világában játszódik, amikor elkeveredtünk a játékokkal, az állatokkal, beszélni tudtunk velük és értettük a beszédüket. A helyszín egy szoba, a sarokban karácsonyfa, bútorok, hátul kandalló, ezen átjön a fekete sereg. Minden picit nagyobb, nem ijesztően, csak annyira, hogy mindenki kicsinek (gyereknek) látszik. Félhomály van, csend, majd minden szereplő megjelenésekor kigyullad egy fény a fán, amit a Kéményseprő gyújtogat. Megszólal egy hang, majd ebből lesz a dallam.

Egy kisfiú jön a hálószobából megnézi, hogy milyen éjszaka a fa, amikor mindenki alszik. A fán a második fény is kigyullad. Jön a kisfiú húga is, hálóingben. Megnézik egyenként az ajándékdobozokat, amikből életre kelnek a játékok. A kisfiú és a kislány összebarátkoznak a megelevenedett játékokkal és választanak maguknak közülük. A kisfiú hős szeretne lenni, a Diótörő dobozát választja, de mivel még csak gyerek, ő lesz Diótörőcske! A hős fővezér! A kislány egy babát választ, ő lesz Marcsibaba. Megírják az indulójukat és felkészülnek a nagy csihi-puhira, hogy meg tudják védeni a karácsonyfát a Fekete sereg királyától. És ezzel kezdetét veszi a varázslatos mese.