„Nyolcunkat itt a Hátsó traktusban egy darabka kék égnek képzelem, melyet komor, fekete viharfelhők vesznek körül. És ez a körbefogott darabka kékség, ahol élünk, egyelőre még biztonságos, de a közelgő veszedelmek felhőgyűrűje egyre szorosabban bekerít minket. (…) Nézünk mindnyájan lefelé, ahol az emberek egymással harcolnak, nézünk fölfelé, ahonnan nyugalom és szépség árad, de se föl, se le nem juthatunk, egy nagy, sötét kolosszus állja utunkat (…) „
Írja egy kislány a naplójába, miközben a II. Világháború viharfelhői egyre jobban gyülekeznek a feje fölött. Nyolc rejtőzködő életét tudósítja, szinte napi rendszerességgel, de a leginkább mégis saját magával ismertet meg bennünket. A Budapest Táncszínház előadása ennek a különleges, életszerető embernek a személyiségét próbálja kibontani, a tánc és az irodalom határán egyensúlyozva. A lánya naplóját először olvasó édesapa hangján, de Anne saját gondolatain keresztül jutnak el hozzánk a rejtőzködők életének apró zörejei, az élet lüktetése, a félelem és a bátorság dübörgése, a puha lépések neszében rejlő idegfeszültség.