Az Életreszóló könyvek sorozatban ezúttal Lackfi János költő, író, műfordító a vendég, őt kérdezem számára meghatározó könyvekről, amelyek – azt vettem észre – érdekes módon vallanak rá. Lackfi János úgy mesél, hogy mint valami forgószél, visz Máriaremetéről Isztambulba vagy a perui őserdőbe, és közben sajátos humorával szinte filmszerűen tárja elénk a könyvek történetét, mutatja meg a szereplőket. Ráadásul ilyen furcsákat is mond: „Én szerelőaknából is láttam az irodalmat és ez jó volt”. Meg ilyet: „Kamaszkoromban egyáltalán nem részesültem semmiféle vallásos nevelésben, a hitről való fogalmam jelentős része Aljosa Karamazovtól származott.” Ez is elég meghökkentő: „A kórházban a szobatársaim, akik nem olvasó emberek voltak, rettenetesen meg voltak rémülve, hogy szegény tanárúr még itt is a köteleségét teljesíti” (ekkor épp Orhan Pamuk világa szippantotta be). Sőt az is kiderül, hogy tulajdonképpen egy álszerelem hatására kezdett verset írni, rögtön vagy százhúszat…