Reggel nem tudtak kimenni az ajtón. Az ablakpárkányig be voltak havazva. Szakadt a hó, megállás nélkül szakadt napokon át. A Gyerek, a viharlámpát maga előtt tartva, hajnalban kimászott az ablakon. Ment havat lapátolni. Semmit nem látott, csak a lámpafényt és a hófüggönyt, semmit nem hallott, csak a csendet. Azt a csendet, ami már soha nem jön vissza. Ahogy nem jön vissza az a hó sem, ami éjjel, vaksötétben, egy apró lámpafénnyel megvilágítva pustol. Pustol a hó. Folyosókat kellett vágni: a kúthoz, a farakáshoz, a disznó- és a csirkeólhoz, a budihoz, a kukoricadarálóhoz és a bekötőúton, ki egészen a dűlőútig. Aztán abbamaradt a hóesés. Kisütött a nap, nagyot reccsent. Mínusz húsz fok. Reggel, kakaskukorékolás után a Gyerek felöltözött, kapcával-papírral becsomagolta a lábát, és jól beöltözve, gumicsizmában kilépett az ordító hidegbe. A hatalmas kék égben, verőfényes napsütésben, a hófedte ágakkal földig hajolt fák között kiment pisilni – el egész a budiig, mert nem volt szíve összesárgázni azt a csodát, azt a kék-fehér gyönyörűséget… (részlet az előadásból)

Egy hatvanéves férfi egy pillanatra megáll, visszanéz, hogy találkozzon önmagával. Találkozzon a tanyasi kisfiúval, a debreceni henteslegénnyel, a Csokonai Színház segédszínészével, a „fekete vonaton” jövő-menő színészhallgatóval, a Vígszínház, Kaposvár, majd az új Nemzeti Színház színészével, a viszáki Tündérkert és Kaszás Attila Pajta Színház gazdájával… Egy pillanatra megáll, aztán indul, folytatja útját. Például ezzel az előadással.

Könnyű neked, Szarvas Józsi… címmel közösen írt könyvet Szarvas József és Bérczes László. A 2018 nyarán megjelent életregény nyomán készítették el a Pustol a hó című színházi előadást.