<p>A hetedik napon az Úr megpihen, és nézi, mit teremtett. Most azt kell látnia: emberek halnak meg titokzatos betegségekben, igazságosztó gyilkos szedi áldozatait a kisvárosban, az emberekből elfojtott ösztönök és vágyak törnek fel… Kemény krimi, bűnregény, és hasonló jelzőkkel szokták illetni Tar Sándor emblematikus művét: a Szürke galambot. Az apokaliptikus vízióként is felfogható történet a rendszerváltás utáni időszak kezdetén játszódik, valahol az elhallgatott, nyomasztó múlt, és a reményekkel teli jövőkép között. A pokol pedig a földön van, és életnek hívják, írja, de azért egy kisfiú, Néger alakjában, felcsillan a megváltás reménye is.</p><p>Tar Sándor Szürke galamb című regénye alapján írta: Mikó Csaba</p>

Szürke galamb

magyar

A bababoltos lánya házasodni készül a hentessel, de a szomszéd trafikosnő fiatal szeretője elcsábítja a lányt az eljegyzési pikniken. Az újdonsült szerelmesek elköltöznek, gyerekük születik. A csecsemőt kiadják a szerető anyjához vidékre, mert nem tudják eltartani. A bababoltos lánya táncosnő lesz, apja megtagadja, a trafikosnő egy fasiszta joghallgatóval vigasztalódik, majd visszafogadja régi szeretőjét. A gyerek közben meghal. A hentes megbocsát a bababoltos lányának, így minden megoldódik. Mint a mesében.

Ödön von Horváth kispolgári története a harmincas évek Bécsébe repít, sok zenével.

„Minden színdarabom tragédia – csak azáltal válnak komikussá, hogy olyan rettenetesek.
A rettenetest meg kell mutatni.”
Ödön von Horváth

Mesél a bécsi erdő

A lengyel Słobodzianek egy iskolai osztály diákjainak sorsát követi: tíz lengyel és zsidó diák személyes elbeszélésének és megrendítő visszaemlékezésének tükrében mutatja be hazája részvételét a XX. század borzalmaiban, 1925-től napjainkig. A felhőtlen gyermekkor küszöbén kitör a világháború, az osztályt először a bolsevik diktatúra, később a fasiszta terror, majd ismét a kommunista önkény szakítja ketté. A különféle ideológiák elterjedésével elmélyülnek a kölcsönös ellentétek, a jóbarátok árulások aktív résztevőivé és az egymás elleni erőszak áldozataivá válnak, kezdeti gondtalan közös játékuk a felnőttkor elérésével rémtörténetek sorává alakul.

Az autentikus események részleteit felhasználó darab nem csupán a XX. századi komplikált lengyel-zsidó-német-orosz kapcsolatok elé kíván tükröt állítani, hanem egyetemes üzenetet hordoz az emberek közötti megértés – és megértés szándékának – hiányáról, illetve arról a történelmi folyamatról, midőn az ártatlan tréfák, felelőtlen kijelentések és jelentéktelennek tűnő konfliktusok észrevétlenül egymás iránti nyílt színi gyűlöletté alakulnak át.

A mi osztályunk megrázó elbeszélés az egyéni és közös bűnről, a felelősségről, igazságról, melyre úgy tűnik, senkinek nincs szüksége.

Az előadás megtekintése 14 éven aluliaknak nem ajánlott.

A mi osztályunk

Valahol egy keleteurópai tengerparton áll egy földszintes társasház, háttal a tengernek. A középszerűsítési program keretében lakógyűlést hív össze Iván Vasziljevics, a házmester. Az egyik lakó, Tyimofejev időgépnek nevezett koholmánya egy véletlen folytán működésbe lép. Négyszáz évet repülünk az időben, összekeverednek történelmi korok és szerepek, végül Iván, a rettenet udvarában kötünk ki. S míg a lakók vissza akarnak jutni a jövőbe, mi már abban sem lehetünk biztosak, hogy mi látszat és mi valóság.

„Mit is mondhatnék? Ha nem csapjuk be saját magunkat, sürgősen becsapnak minket mások. És egyáltalán, ha sikerül becsapnod azt, amit úgy hívsz ’saját magad’, az már egy nagyon szép eredmény. Mert rendszerint fordítva van, az csap be minket.” (Viktor Pelevin)

Iván, a rettenet

magyar (választható angol felirat)

Márton partjelző – aki tizenkétszer lengetett az NB I-ben, sőt egyszer majdnem meccset is vezetett; a hetvenes évei végén járó újpesti lakos, aki ugyan a Nagy Világatlasz egy példányával a hóna alatt rója az utcákat, de a kerület határait alig néhányszor lépte át; mindennapi kocsmai törzsvendég, volt III/III-as ügynök, egykori lepkegyűjtő, állítása szerint harminchárom éve özvegy, aki úgy érzi, hogy „ott van a vállán a huszadik század” – tanácstalanul bolyong jelen idejű életének helyszínei és múltjának sötét bugyrai között. Gyengéd humorral megrajzolt sorsában a késői Horthy-kor és a szocialista időszak kisembereinek teljes reménytelensége összesűrűsödik. Vajon van-e számára megváltás, hiszen évtizedekig csak arra várt, hogy Isten szóljon hozzá, és ezzel igazolja, hogy létezik.

Hamvai Kornél díjnyertes darabját több mint húsz évvel ezelőtt mutatta be a budapesti Merlin Színház, címszerepben az élete egyik legkiemelkedőbb alakítását nyújtó Jordán Tamással, akinek most alkalma nyílik arra, hogy – életkorban szinte utolérve a szerepet – új mélységeit bontsa ki a lúzer taccsbíró figurájának.

Márton partjelző fázik

A Nyugat indulásának éveiben, az irodalom megújulásával párhuzamosan, a magyar társadalomban megindult egy csendes forradalom. Polgári nők serege vágyott vagy kényszerült arra, hogy otthagyva a „privát mamuskaéletet”, egzisztenciát, sikert és megbecsülést vívjon ki magának – saját jogon. Ennek az átmeneti kornak emblematikus figurái a folyóirat körül íróként, múzsaként, feleségként, barátként szereplő nők, akiknek sorsa és munkássága ma már elhomályosult része kulturális emlékezetünknek.

A nőNYUGAT róluk szól. Szerelmeikről, házasságukról, sikereikről, kudarcaikról. Elhallgatott és kimondott, leírt és elfeledett szavaikról. Éleslátásukról, amellyel magukat és kortársaikat szenvedélyes elemzés alá veszik. A nőNYUGAT nem hangos irodalomtörténet, és nem kíván megkésett elégtételt nyújtani a nagy férfiak árnyékában élő és író nőknek. Legalábbis nem úgy. Ha van egy szóba sűríthető szándék, akkor az a beszéd: beszéljünk róluk, általuk magunkról, beszéljünk nőről és férfiról, beszéljünk arról, hogy miként éljünk teljes életet, és hogyan szembesüljünk ennek elborzasztó lehetetlenségével.

Szürke galamb

2990 Ft (€7.22)

További előadások