Candide jól van. Jó helyen: egy gazdag báró családjával éli békés mindennapjait. Kunigunda a báró lánya, akibe Candide — mi más következne mindebből — beleszeret. Pangolosi tanár úr, a család háziorákuluma szerint nincs okozat ok nélkül, és minden a lehető legjobban van ezen a legeslegjobb világon. Az okok költőisége azonban — vagyishogy Candide és Kunigunda vonzalma tettekbe fordul a csalitosban, szükségszerűen maga után vonja a következmények prózaiságát, vagyishogy a kis Candide-ot mindenekelőtt összevissza pofozzák, majd magára hagyják a semmi közepén.

Voltaire 1759-es kalandregénye egyben filozófiai gúnyirat, a szerző éles kritikája a leibnizi optimizmus felhőtlen valóságszemléletéről. Ugyanakkor felnövéstörténet is: egy fiú a szerelmet kergetve verekszi át magát a világon, és eközben elveszíti ártatlan önfeledtségét. Voltaire saját korának visszásságait mutatja fel — az ő példáját követve előadásunk kortárs környezetbe helyezi a cselekményt.