Attila és Irén középkorú pár egy elöregedő faluban. Attiláé az egyetlen valamirevaló vállalkozás a községben, Irén szociális munkás. Mindketten megbecsült lakosok, motorjai a falu közösségi életének. Ám Attila és Irén egy napon megtudják, hogy nem lehet saját gyerekük, ezért az örökbefogadás mellett döntenek. Az Otthonból azonban nem egy kisgyerekkel, hanem két, majdnem felnőtt lánnyal érkeznek haza, Rózsival és Anitával. Rózsinak szörnyűségesen rút fogazata van, Anita cigány. Vajon hogy fogadja őket a falu? És milyen hatással lesznek Attiláék házasságára?

Mi történik, ha nem vagyunk képesek megszeretni valakit? És mi történik, ha olyasvalakit szeretünk meg, akit nem lenne szabad?

Mit teszünk, ha a saját magunk iránti szeretet szűnik meg? És mit, ha soha nem szerettük magunkat, de azt szeretnénk, hogy mindenki minket szeressen?

Pintér Béla darabjaiban mindig aktuális, húsbavágó sors- és társadalmi problémákat feszeget. Hétköznapi tragédiáit, esendő, de pont ettől emberi szereplőit görbe tükörben láttatja, sajátos, groteszk humorral ábrázolja, amitől nekünk, nézőknek nem csak előítéleteinket kell felülvizsgálnunk, de nézői viszonyulásunkat is: azonosuljunk a főhősökkel, vagy kívülállóként ítélkezzünk felettük, sírjunk történetükön, vagy nevessünk, vagy mindkettő...