A mai magyar színház legjelentékenyebb karrierjét útjára indító Népi rablét annak idején olyan hatású lehetett, mintha az állóvízbe nem is egy követ, de egy fél hegyet hajított volna valaki. A kevesebb mint egyórás performanszban ugyan elhangoznak szavak, mondatok, rigmusok, mondókák, népies és műdalok, de rendesen mellélő az, aki a szószínház felől közelít hozzá. Performansz ez valójában (ami aztán – talán a közreműködőket is meglepve – jó tíz évet élt még), amiben a kerettörténet nagy vonalakban ugyan elmesélhető és összefoglalható, de a lényeg éppen a részletekben, az egymáshoz sehogyan sem illő építőkockákban rejlik. Pintér itt olyan, mint a rossz gyerek: a kivágott háromszögbe erőszakkal gyömöszöli bele a kör alakú elemet. Ha törik, ha szakad, csak neki lehet igaza. (Jászay Tamás, Revizor)