A pillanat, amikor még elkaphatnád az asztalról levert poharat. Figyeled mozdulatlan zuhanását. Most hagyja el a kritikus pontot. Önálló pályára áll, kikerül a szándékok és lehetőségek köréből. Percek, napok, évmilliók. Közeledés és soha meg nem érkezés. Végre egy kis csönd. Látok egy párt, két szerelmes embert, ahogy egy város fölött lebegnek. Ez a város a szépségéről volt híres, és most romokban áll.
(Garaczi László)