Élete kisebb-nagyobb csodáit, komédiáit, tragédiáit, fura eseteit, örömét, bánatát írta meg ebben a kötetben Lackfi János, igazi nagy kaland mindegyik novella. „Mi lett volna, ha dédpapa lábára egy hadgyakorlaton nem tolják rá az ágyút? Mit keres egy ősgyík az ember inge alatt? Milyen egy szuperhíró-nagymama? És milyen egy otthonkába öltözött, lelki atomreaktor? Hogyan lesz CIA-ügynök egy késő Kádár kori kisfiúból? Mit és hogyan üzen a halott apa a kozmosz végtelenjén keresztül fiának? Aki nem dohányzik, az minek iszik? Melyik a legkedvesebb pofon, amibe valaha belefutottunk? Hogy lehet, hogy a barátok szép sorban lekopnak, mikor az ember igazán viccesen ugratta őket?” – mintha a szerző fantáziája határtalan és emléktára kifogyhatatlan lenne. Ebben a beszélgetésben a kötet hőseiről, az emlékek jelentőségéről, soha fel nem tett kérdésekről és a valóság és a fikció arányáról is mesél Lackfi János.