Facebook pixel

Ébredés

Thumbnail
Az együttes neve: Dánielfy Gergő és az Utazók
A koncert helyszíne: Gobbi Hilda Színpad (Nemzeti Színház)
Időtartam: 1 óra 20 perc szünet nélkül
Időpont: 2021. január 13. 19:00 CET
Nyelv: magyar
Jegyek erre a koncertre már nem kaphatók!

Dánielfy Gergő színésznek tanul a hétköznapokban, de megjárta már az X-faktor és a DAL 2018 műsorokat. Utóbbiban az ’Azt Mondtad’ című dallal a döntőig menetelt és megkapta az Év Felfedezettje díjat is. Abban az évben meg is alapította az Utazókat, ami hamar elnyerte a szakma elismerését, hiszen a zenekar ’Azt mondtad’ című első nagylemezét a Hangfoglaló Program támogatta. Szintén abban az évben a debreceni Nagyerdei Stadionban 20 ezer ember előtt adhatta elő Gergő a zenekar slágerét az ’Elmegyek, elmegyek’-et, ami már 2,5 millió megtekintésnél tart. 2019 nyarán több mint 30 koncertet adtak az egész országban. Többek között felléptek a Campus, SZIN, Művészetek Völgye fesztiválokon, illetve az Ördögkatlan Nagyszínpadán is bemutatkozhattak, de a Kobuci Kertben és a Barba Negra Trackben is tartottak már önálló esteket. A második nagylemezt ’Ismeretlen Változó’ címmel 2020-ban adta ki a csapat, amiről ezen a koncerten is bemutatják a legnagyobb slágereket.

„A koncert címe Ébredés lett, hiszen szeretnénk végre felébredni ebből a rémálom szerű helyzetből, amiben most élünk. De nagyon örülök, hogy legalább ilyen formában tudunk egy kis örömet, élményt okozni a közönségünknek, akik már nagyon hiányoznak” – Dánielfy Gergő.