ORESZTÉSZ SZERETI HERMIONÉT, AKI SZERETI PÜRRHOSZT, AKI SZERETI ANDROMAKHÉT, AKI SZERETI HEKTÓRT, AKI HALOTT.

Micsoda ökörség. Nem tűnt föl még soha senkinek, hogy az európai irodalom szerelmi történeteinek láttán, valójában el kéne mennie kedvünknek attól, hogy szerelmesek legyünk? Ám ennyi vereség és pusztulás láttán is kinek ment volna el a kedve a szerelemtől? Akkor minek mégis e roppant mennyiségű könny, vér, méreg, bosszú, gyilok, s mivégre a sok őrjöngés, téboly, sikoly, hisztéria? (...) Kedves szerelmi regényeink hősei miért taszigálják szerelmesüket a halálba? Ha nem ők, akkor meg ki? Sors? Mi az? Isten? Ki ő? (...) Aki szerelmes regényt olvas, halálra vágyik? Miért tekintettük annyi évszázadon át szépnek a boldogtalanságot, miért élvezzük mások szenvedésének látványát, ha egyszer úgy vélekedünk róla, hogy nem jó? (...) Lehet-e különbséget tenni egy ilyen világban a slágerek és a filozófiák között?

(Nádas Péter: Az égi és a földi szerelemről)