Nehézgépkezelő vagyok. Közérthetőbben: markológépes. Itt Londonban: digger driver. A nyelvtudásom alig haladja meg az alapfokot. Nem szerencsét próbálni jöttem, hanem jövőt biztosítani a nyolcéves gyerekemnek, és tisztességes fizetést találni magamnak. Elvegetálhattam volna a hátralévő életemet a nyugdíjig, végül is biztos állásom volt. A szakmában elértem a csúcsra. Aztán ahogy teltek az évek, egyre kevesebb jutott a bevásárlókosárba és egyre többet kellett fizetni érte, az országra meg valami olyan kilátástalanság és letargia telepedett, hogy szabályosan fojtogatott. Amikor az ember elhagyja a hazáját, az olyan, mint amikor elválik attól a nőtől, akinek elrebegte a ’boldogító igen’-t, aztán a válás után valahogy egy hülye kurva lett. Vannak jó válások, és örök-harag válások. Aztán ugye szeretjük magunkat a válás után kihasznált, átvert áldozatnak tekinteni és szeretjük ezt mindenkinek elmesélni…